2012. február 28., kedd

A régi szép idők…

Kedves BIDtársak. Sok idő telt már el azóta, hogy blogot írtam, ezért úgy gondoltam itt az ideje. Így visszagondolva… mennyi minden más lett… Őszintén megmondom, nem minden pozitív irányba változott. A régi jó BIDcsomag… Amikor elkezdtem a játékot, még 500-as automatastoppos csomagra lehetett licitálni. Az volt az élet. Lehetett haladni vele és nem kellett sajnálni a bideket az aukciókon.

2012. február 22., szerda

Lelassulva, de nem csüggedve

Most sajnálom igazán, hogy nem korábban kezdtem játszani az oldalon, illetve hogy egy időre abba is maradt az itteni ténykedésem. December elején még egészen szépen működött az addig kidolgozott stratégiám a hosszútávú célomért, amiért voltaképpen itt vagyok. Gyűltek a BID-ek, néha látványosan, máskor csak nehezebben. De gyűltek.
Aztán valahogy minden másképp lett.

2012. február 20., hétfő

Végre én is nyertem!

Kedves bid társak blog olvasók. Elértem végre, hogy én is nyertem valamit. Igaz a kezdők csapatában, de én nyertem. Na de kezdjük az elején.
Vissza-vissza nézegettem mindig az oldalra, de már megfogadtam sokszor, hogy nem fogok, mert nekem nincs szerencsém. De most a kisördög megint belém bújt és megpróbáltam. Feltöltöttem az egyenlegem, vettem bideket és licitáltam. Nem kapcsoltam automatát, mert nekem eddig nem jött be. Vártam és vártam, elindult, nem sokan licitáltak, de kitartottam. 

2012. február 17., péntek

Egy forint 100-at csinál - avagy a nagy statisztika

Kedves látogatók, aki olvasta a múltkori cikkemet, láthatta, hogy állandóan a 10forintert.hu-ba botlok. A bejegyzés után elgondolkoztam, hogy mi lehetne még érdekesebb és jobb és hát kemény kitartó munkával megcsináltam egy statisztikát nektek, hogy ti is lássátok, hogy igen is sokan vagyunk és én nem is gondoltam volna, hogy ilyen megdöbbentő eredményre jutok.

2012. február 16., csütörtök

Íme a „Páros Aukció” Játék nyertesei"!

Kedves Felhasználók! 
Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a Valentin Napi Játék sorsolása megtörtént! Szeretnénk még egyszer hangoztatni, hogy mindazok a Felhasználók, akik február 14-én legalább egyszer licitáltak a Páros Aukció felirattal ellátott licitációkon, automatikusan részt vettek a játék végső sorsolásán. 

2012. február 15., szerda

Kedves ez a BID "társadalom"

Módomban állt mostanság kicsit hosszabb időt szentelni az itt zajló aukciókra. Korábbi bejegyzésem, mely szerint legalább három hétig csak figyelni, jegyzetelni szabad az újoncoknak, bizony továbbra is fenntartom. Elismerem persze, az ember ujjai bizseregnek, amikor szinte fillérekért kelnek el akár komoly értékek a liciteken. 

2012. február 14., kedd

A licitáció teljest története – csak a résztvevőknek

Kedves Felhasználók,
Értesítünk benneteket, hogy a legközelebbi időben egy kisebb változást vezetünk be a Portlálunkon. Az adott Aukció teljes története az licitáció befejezése után mostantól csakis azok a Felhasználók számára lesz látható, akik részt vettek az adott Aukción.

2012. február 10., péntek

Hamarosan indulnak a Páros Aukciók és a Valentin Napi Játék!

Az idei Valentin Nap alkalmából – azaz február 14-én a 10forintert.hu portál egy meglepetést készített elő számotokra.
Az egész csapatunk szeretné jelképesen megünnepelni Veletek ezt a kivételes és romantikus napot. Ezért előkészítettünk öt teljesen kivételes aukciót, melyeket „Páros Aukció” felirattal láttunk el.

2012. február 7., kedd

1/1 Avagy a szűz kéz projekt

Ez egy igaz történet, hőse egy szimpatikus fiatalember, azaz én.
Pár nappal ezelőtt találtam erre az oldalra, bár arra sajnos már nem emlékszem, hol akadtam a 10forintért.hu bannerre. Egyből megfogott a kínai piacra jellemző olcsóság és a minőségi termékek sora. Ez ugye alapból ellentmondás, ezért egyből kíváncsi lettem a miértre! Mivel kellően óvatos vagyok, mielőtt nekiugrottam volna a regisztrációnak, elkezdtem a szabályzatot és a blogot olvasgatni. Erre ráment néhány órám, de ha számomra új dologgal találkozom, akkor annak a megismerését befektetésnek tekintem.

2012. február 3., péntek

Miért ne?!

Szép jó napot kívánok! Új vagyok ezen az oldalon és a bloggal is még csak most ismerkedem. Ami egyből feltűnt az a nem éppen hétköznapi gondok itt az oldalon. Kis utána olvasás után rájöttem, hogy a licitálás közben felmerülő gondokról, illetve különös játék stratégiákról is lehet beszámolni. Közel 500 bejegyzést tartalmaz ez a blog, így nem könnyű feladat mindegyiket végignézni. Ami viszont az oldal látogatottságát illeti, közelít a 200 ezerhez. A játékot megérteni akarók megnézik ezt a blogot is és jobb esetben meg is értik az itt felmerülő problémákat és azok megoldásait.

2012. február 1., szerda

A benyomásaim kedvezőek

Nem vagyok túl régen regisztráltam az oldalon, voltak jó, rossz tapasztalataim, a benyomásaim mégis kedvezőek, melyeket most le is írok. Maga a platform színes, izgalmas, egyszóval jól sikerült. Alaptalanok a rágalmak, hogy senki se nyerhet, meg automaták verik fel a termékek licitjét, itt valós, konkrét harcok vannak. Kezdőként – veszteségeim mellett, amit lehet, megnyertem. Tapasztalatok röviden.