Üdvözlök minden kedves Blog olvasót! Előre szeretnék tájékoztatni mindenkit, hogy nem klón vagyok és nem 2. felhasználónév. Hakapeszi001 felhasználónevem megszűnt, de az oldalt nem hagytam el. Bár időm szűkös, de szabad perceimben azért figyelem a változásokat. Ezúton szeretném bejelenteni, hogy újjászülettem. Mégpedig Pumukli001 néven! Jó tudom, hogy most mire gondolnak sokan, de ha egyszer magával ragadtak a régi mesék főszereplői. Régen legalább még jó mesék mentek a tv-ben. Jó volt felnőni rajtuk.
Nah szóval, új a nevem és Bid pontokat sem vesztettem. Hiszen a két nyereményem után egy harmadikba is belefogtam (erről már korábbi még hakapeszi001 néven már írtam), de ott már lenullázottam. Ez bárkivel megeshet. A nyertesnek ezúton is gratulálok, akkor és ott nem tehettem érthető okok miatt. Nem volt egy fia Bidem sem. A történet azonban folytatódik immár megújult és rettentő kevés ponttal. Így most a kezdő újoncoknak is szeretnék némi hasznos információt adni a pontokkal kapcsolatban. Gondolom mindenki kinézett már magának valamilyen álomtárgyat. Helyes, mert ez az első lépés. Innentől kezdve már csak figyelni kell, hogy mikor és mennyiért mennek el. Gyorsan érdemes kiszámolni, hogy mekkora Biddel érdemes egy olyan termékért menni. Ez persze nem garantált, én is alábecsültem legutolsó licitálásom során az ellenfelet, így vesztettem. Ahogy mondani szokás, ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Így tehát itt vagyok és várom már azokat a Bid csomagokat amikért képes leszek megharcolni és szép lassan felkapaszkodni. Itt jön talán a legnagyobb tanács és jót akarás, ha összekapartok már 1000 Bidet akkor azt el ne verjétek rögtön. Tudom, nehéz kibírni, főleg azért is mivel már megvannak a pontok. Az én javaslatom az, hogy legalább a dupláját, olyan 2-3 ezer Bid ponttal már nagyobb eséllyel indultok. Jah, persze nem egy vén róka ellen mondjuk egy full HD-s LCD tv-ért. Azért oda izmosabb egyenleg kell, nah meg a tapasztalat sem árt. Egy ideje a 10forintert.hu tagja vagyok, de még én sem mondanám magam vén rókának, nem tagadom egyszer szeretnék én is közéjük tartozni. Mindennek el fog jönni az ideje, persze a legrosszabb az egészben, hogy az emberi természetből kiindulva a legjobban várni nem tudunk és ez sokaknak a gyengéje lehet. Köztük talán nekem is, bár szerintem én haladó típus vagyok. Előbb vagy utóbb megtanulok teljesen türelmesnek lenni. Érzésem szerint olyan félúton tarthatok és akkor talán nem mondtam most nagyot. Ahány ember annyiféle játékos van itt az oldalon. Én a kezdőket azért próbálom segíteni, hogy azért akármennyire is vagyunk riválisok, ha egy mód van rá, azért jó mást is hagyni hadd játsszon. Engem is engedtek azért érvényesülni és még itt vagyok, sokak szerethetik meg már az elején a játékot, mint én az elején. Jó, mert magával ragadó és ha belegondolunk, akkor hetente azért pár ezret elköltünk olyan hülyeségekre amikre nincs is igazán szükségünk, ezt a pénz rá lehet fordítani mondjuk a megnyert Bid csomagok kifizetésére is. Napi egy-egy csomi sokat lendíthet azért a terveink mihamarabb megvalósításában. Aminek örülök, hogy a kezdők sem restek blogot írni, bár többnyire csak a kezdeti nekiindulásról írnak. Szívesen olvasnék mondjuk olyanokról akik a kezdeti nehézségeket is túl tudnak lépni és nem rögtön az lenne a következő írás, hogy nyert-e az illető vagy a teljes nullázás. Persze nem csak írni jó a blogba, hanem olvasni is. Nyomon követni az új játékosok sikereit illetve élményeit. Több Blogos is van, akik azért az íratlan szabályokról is írnak. Ezek mindenféle képen elolvasandó és meggondolandó írások. Amit igazából szeretnék az az lenne ha a 10forintert.hu blogja továbbra is ilyen élettel teli maradna. Örülök, hogy közétek tartozok. Mindenki jó licitálást kívánok és mindig csak előre! Üdv: Pumukli001
2012. január 18., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése