2012. január 25., szerda

Kezdeti próbálkozásaim

Sziasztok kedves blogolvasók! Jó ideje figyelem már a blogot és a 10forintert.hu aukciókat is, és sok időbe került mire elhatároztam hogy én is megpróbálom megkeresni a szerencsémet ezen az oldalon, ami őszintén megvallva furcsa volt, bizonytalanság illetett vele kapcsolatosan, – ami még az első pár licitálásnál sem múlt el rögtön – később furcsállottam hogy hol éri ez meg az üzemeltetőknek, de mire mindent alaposan áttanulmányoztam, teljesen beleszerettem az oldalba.
Regisztrálás után elhatároztam, hogy nem herdálom el a 10 kezdő BIDet amit ajándékba kaptam, hanem várok míg megérkezik a PayPalra a pénz és veszek pár licitre elegendőt.
Kicsit bajos volt az átutalás, hisz én okos pont pénteken utaltam, így a pénz csak később érkezett meg a számlámra. Ezen a ponton hívnám fel minden kedves kezdő társam figyelmét, hogy ha esetleg ilyen hibát vétett mint én, ne aggódjon, a pénz megérkezik és semmi értelme nincs stresszelni magunkat azon, hogy mi lesz ha... Bízzatok és ne türelmetlenkedjetek. Úgy vélem, ez a játékban is igen fontos, akár mottó is lehetne. Sok dolog kavarog bennem, vesztettem pár bidet, de ugyanúgy nyertem is, de a legfontosabb hogy rengeteget tanultam a blogból, DE – hangsúlyoznám – ez nem elég. Olyan dolgokba futottam bele amiről tudtam hogy nem kéne, de nincs mit tenni, ilyen az ember, vágyakozik, hajtja belülről valami. Első licitálásom alkalmával a szívem majd kiugrott a helyéről és az, hogy nem nyertem, nem keserített el. Később, mikor sikerült megnyerni, ugrottam egyet a széken és idióta hangon sipítoztam, hogy nyertem, nyertem, végre nyertem. Igazán jó érzés, már csak ezért is megéri játszani. És az hogy értékes dolgokat is lehet nyerni még élvezetesebbé teszi a licitálásokat. Gondolkoztam azon, mi lenne ha hangszerek is kerülnének a megszerezhető tárgyak közé. Nem tudom, ki mit gondol róla, én például örülnék neki, és szeretném ha kapnék erről 1-2 visszajelzést, mert tényleg érdekel, ki miként vélekedik az esetleges új termékek iránt. Egyelőre ennyit szerettem volna írni, remélem további kalandjaimat vagy tapasztalataimat is megoszthatom veletek. Sikeres BID gyűjtögetést és jó szórakozást. logitom

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése