2012. január 27., péntek

És bekövetkezett!

Kedves Emberek! Amit az álmomban sem mertem volna gondolni, bekövetkezett! A minap (január 16) este fél 9 körül a szokásos napi csomagomat próbáltam lefoglalni. Szerencsére ez sikerült is!Telnek, múlnak a percek, és már csak fél perc van hátra az aukció kezdetéig. Nagyon vert a szívem, mert még soha nem nyertem csomagot 1 Ft-ért! Az utolsó két másodpercben egyszerre öten is rám nyomnak. Gondoltam ez csak a szokásos esti nagy forgalom miatt van.
Két, feltételezem kezdő, játékos, mivel még nem szerepeltek a jegyzeteimben, egymással verseng azt gondolván, hogy valamelyiküké lesz a csomag. Az egyik feladja és kezdődnek az automaták. Szerencsére csak én állítottam be, de a kézzel nyomó játékos tovább erősködik. Hirtelen átvált ő is automatára. Próbáltam figyelmeztetni, hogy ne nagyon próbálkozzon („ez az enyém” felirattal). De mintha észre se vette volna, hogy én írtam neki, tovább nyomkodott! Telnek, múlnak a percek, és gondoltam lassan már vége lesz és végre nyerek! Már csak kézzel nyomogat, ezzel figyelmeztetve a szemfüles hiénákat. Ekkor jött a meglepetés! Egy vén róka rám nyomott, ráadásul úgy, hogy enyém volt az utolsó licit és eltelt a 10 másodperc. Ezt nem hiszem el! – gondoltam magamban! Ha csak egy fél másodperccel később nyom, akkor enyém a csomag! Nagyon elcsodálkoztam mikor megláttam a nevét, mert egy vén rókához híven, nem gondoltam volna, hogy pont Ő nyom majd rám egyszer! Időközben a folyamatos belövöldözések megvoltak. Néha feltűnt az előző automatás emberke, de nem volt nagy gond. Ekkor gondoltam először arra, hogy ki kéne szállni, de nem tettem, mert a sok beleköltött Bid kárba vész. Beállítottam egy jó nagy automata számot és rábíztam magam a szerencsére! Ez volt a legnagyobb hiba, amit elkövettem!!! Jönnek, mennek az emberek, és egyszer csak elment a vén róka. De sajnos jött egy másik, akit viszont előszeretettel sorolnak a hiénák közé! Na, már csak ez hiányzott és állítottam egy automatát. Már elég nagy volt a Bid szám is, meg a összeg is, gondoltam ezek után szinte bárki beszállhat aki szerencsét próbál, mert a sok Bid mindenkit vonzz. Belép egy harmadik ember is és néhány licit után eltűnik a másik. Megint ketten vagyunk, de elég fogyóban voltak a Bid-jeim. Kb. 300 Bid maradt, mikor elgondolkoztam, hogy valóban ezt akarom??? Vártam egy kicsit, de az illető nem akart odébb állni. Már csak 100 Bid! Sürget az idő! Ekkor elgondoltam, hogy ha törik, ha szakad, megszerzem a csomagot! Még 10 licit és azt veszem észre, hogy nincsenek automatáim! Egyszerűen nem vettem észre, hogy lenullázódtam! Eljött az az idő, amit senki se vár, mondhatom 1 hónap gürizés után ismét a nullánál állok! És még csak 1 tárgynyereményem van, az is a kezdőknek való 4000 Ft és 200 Bid. Elszomorodtam, de nagyon! Amikor nézelődtem az oldalon 2010. novemberében, volt olyan eset, amikor 5 perce ment egy csomag, és senki se nyomott rá! Ez volt az az idő, amikor ismerkedtem az oldallal, de még nem regisztráltam, mert banki problémáim voltak. Most egy évvel később pedig már annyian vannak az oldalon, hogy egy csomagra 2 másodpercen belül 8-an nyomnak! Annyira sokan vannak, hogy már nem csak terméket, hanem Bid csomagot se lehet se foglalni, se nyerni!Nagyon sok a kezdő és az olyan játékos, aki nem tartja be az íratlan szabályokat és más játékosokra nincsenek tekintettel! Nem tudom, hogy fognak így sikerülni azok amiket elterveztem. Én megértem, hogy ez így nyereséges az oldalnak, de így nagyon sok felhasználóval megutáltatja az oldalt, mert azok nem tudnak nyerni azon játékosok miatt, akik régóta itt vannak! Voltak olyan napok, amikor egyáltalán nem is tudtam csomagot foglalni és ezáltal rengeteg Bid-et vesztettem. De legalább nem vettem el mások csomagját! Én ezt tartom szem előtt! Eljött az idő, amit nem is terveztem az oldalon való pályafutásom alatt: Bid csomagot kell vennem mert nem tudok másként játszani! Kérem azokat a játékosokat, akikben még megvannak azok a régimódi íratlan játékszabályok, hogy tartsák be és akik, még nem ismerik – azok, olvassanak utána! Üdvözlettel: Pala_66

1 hozzászólás:

  1. Köszi az infót és sok sikert a továbbiakban!

    VálaszTörlés