2012. január 20., péntek

Egy teória összeomlása

Sziasztok kedves Blogolvasók! A rendszeres olvasók talán emlékeznek rá, hogy még a nyáron megosztottam veletek egy megfigyelésemet a példakép - klón párhuzamot illetően. Azóta rengeteg víz lefolyt a Dunán, az oldalon bevezetett újítások – gondolok itt arra, hogy csak a licitációban aktívan résztvevő használhatja az adott aukció csevegőjét – megváltoztatták a játék dinamikáját.
Mielőtt eldöntöttem, hogy csatlakozom a játékosok táborához, hosszú heteket töltöttem az aukciók, és persze velük összefüggésben lévő csevegők figyelésével. Feltűnt, hogy a hosszúra nyúló aukciókban a meglepetésszerűen feltűnő játékos (leginkább dögkeselyű) helyett egy távolmaradót szidalmaznak a többiek. Csak néztem ki a fejemből, hogy vajon mikor licitálhatott és aztán meg hogy tudott eltűnni, mint szürke szamár a ködben? Az eset meglehetősen gyakran lejátszódott, így arra jutottam, hogy az igazán régi játékosok ismerhetik egymást annyira, hogy bizonyos tényezők együttes fennállásából következtetnek egy-egy hiéna vagy dögkeselyű inkognitójára. Például változhat a szitkozódás tárgya a termék típusától, a naptól, illetve napszaktól, az aukcióba történő beszállás stádiumától, esetleg a résztvevő játékos személyétől. Annyi biztos, hogy ezzel a jelenséggel manapság már nem találkozhatunk, így a kezdőknek sem kell találgatni, hogy épp kit kívánnak a játékostársak melegebb éghajlatra :)
Mostanában történt, hogy egy olyan aukciót figyeltem, amelyben az egyik szereplő a klónos bejegyzésem alanya. Nem, nem elírás történt, valóban csak egyetlen emberkét említhetek és ami azt illeti, értetlenül állok a jelenség előtt és csak sűrűn pislogok. Hogy a csudában látható az üzenőfalon egy hasonló név, mint a licitálók között??? Látszólag nem ugyanaz a játékos üzent, mint aki licitált. Első reakcióként fülig szaladt a szám, hogy talán az oldalon visszaállt a régi gyakorlat és újra szabadon használható a csevegő. Köszönteni szerettem volna az első licitálót az aukcióban, de aztán visszapattantam, mint az aukcióban nem résztvevő játékos. Hoppppácska! Ezek szerint a két hasonló név egy emberkét takar!!! A látásommal pedig nincs baj, CTRL +, illetve CTRL – billentyű kombinációval változtatom a képernyő méretét, mégis ordít a kis „i” betű és az „l” közötti differencia. Hmmm, és a másik megfigyelt alanyom neve is e két betű különbségét mutatja! Ezek szerint megeshet, hogy kevesebb a klón, mint gondolnánk? Mondjuk ettől függetlenül rengeteg játékossal összefuthatunk az oldalon, sokan próbálnak szerencsét, és így is van ez rendjén. Minden tisztességes játékostársnak sok sikert! Hajrá magyarok! Sikerekben gazdag, boldog Új Évet kívánok, kedves 10forintert.hu! :)) Üdvözlettel: sol74

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése